Csapatunk egy része meglátogatta az oly régen látni vágyott vízi paradicsomot, a szlovákiai Erzsébet-patakon. Képes beszámolónk itt látható.
Hogyan működtek ezek a malmok?
Őrlés alkalmával a kőpad baloldali részén álló molnár a sajtárakból a ga ratba öntötte a szemet. A garatba egyszerre 1,5-2 métermázsa gabona fért bele. A gabona útja innen az előbb említett vászoncsövön keresztül a kalo dában elhelyezett malomkövek közé vezetett, majd őrleménnyé morzsolód va a "fölvonókon" keresztül a kőpad jobb oldalán a malomház padlójára helyezett zsákokba, melyek szája a kőpad magasságában a felvonók vé géhez volt erősítve. Az őrleményt egyszerre két zsákba lehetett felfogni. A két felvonónyílás mellett van még egy, a többiekhez hasonló, "súber" ne vű ki s betolható, pléhből készült lapátszerű zárószerkezettel ellátott har madik nyílás is, ahová az őrlemény közvetlenül a malomkövek közül csur gott. Ezt csak akkor használták, ha valamilyen oknál fogva a felvonójáratok ban üzemzavar keletkezett. Ezt nyitották meg akkor is, ha a malom "bezabált", vagyis hogyha a zsákok már megteltek, s a felhalmozódott őr lemény nem tudott hová csurogni.
A köveket hetente egyszer "élesíttennyi" szokták. A kalodából való kie melés előtt a kőpad jobb oldala mellett elhelyezkedő "szállítócsavar" segítségével a felső forgó követ kissé eltávolí tották az alsó álló kő től, s néhány "papot" raktak közéjük.
Ilyen kor természetesen a garatot le kellett emelni, s a kalodát is szét kellett nyitni. Ezután az ékkel alátámasztott felső követ egy vassal ol dalra billentették, és ki emelték a kőpad üres részére, s itt nekitámasztották a kőpad víz felőli szilárd deszkaoldalának. Az alsó követ fekve élesítették, nem vették ki helyéről. A kövek helyes élesítése külön tudománynak számí tott. Egy kőműveskalapácshoz hasonló, de mindkét végén élbe futó szerszámot használtak erre a célra. A köveket először "kimellezték", vagyis sugaruknak kb. egyharmadában egy kört kalapáltak a közepükbe. A belső kör területét simán hagyták, a két körív közti részen pedig a középpont irá nyába mutató egyenes rovátkákat kalapáltak ki. A másik kőnél ezek a ro vátkák már nem egyenesen futottak, hanem körívekben. E kétfajta rovát kázásnak az volt a célja, hogy megkönnyítse az őrlemény kiszóródását a kövek közül. Ugyanezt a követ az egyik héten így, a másik héten pedig amúgy élesítették. A jó molnárnak mindig volt tartalékban is néhány ma lomköve. Ezeket a régi időkben szlovák fuvarosok árulták. Egy-egy kő álta lában 30-35 cm vastag és 1 m átmérőjű volt, de akadtak nagyobbak is. A vidék nyelvjárása szerint az "őrlés" emberi, a "srótullás" pedig állati használatra fordítandó őrlemény előállítását jelenti. A molnár főleg őrlés előtt igyekezett kiválasztani a két legmegfelelőbb követ. Legfinomabb lisz tet akkor kaptak, ha az egyik kő kemény, a másik pedig egy 'kissé puhább volt. Idősebb Maticza János molnárgazda ezt így szokta mondani: "Ha a kövek szeretik egymást, jól dolgoznak". Természetesen a szállítócsavar ral beállítható kövek közötti távolság helyes megválasztása is óriási jelen tőséggel bírt.
A GABONA ŐRLÉSE
A gabona őrlését mindig három dolog szokta megelőzni: a "tisztítás", a "koptatás" és a "nedvesítés". Tehát először is a gabo nából sziták segítségével eltávolították a konkolyt és a fűmagokat, azután a köveket megfelelő távolságra szétnyitva, a szemet végigengedték a őrlőszerkezeten, hogy a külső vöröses részt lekoptassák róla. Koptatás után a gabonát benedvesítették, 1 q szemre kb.
A megőrölt vagy lesrótolt gabonából a molnár az előírásoknak megfele lően kivette a vámot. Ez volt a munkája utáni bére, pénzjutalmat nem ka pott. Srótolásnál 8 százalék, őrlésnél pedig 14 százalék volt a részesedése. Srótolás esetén legtöbbször minden zsákból 2 "köpőce" gabonát merített ki. Ez a köpőce egy fából készült, füllel ellátott hordószerű edény volt, kb. 2,5 kg űrtartalommal. A százalékba beleszámították a "porlást" is, vagyis az őrlés közben elszökött gabonát. Ez azt jelenti, hogy például 1 q srótból a molnár átlag 6 kg vámot vehetett.
Közepes vízállásnál naponta átlag egy mázsa gabonát dolgoztak fel. 1 q gabonából rendszerint 50 kg jó minőségű lisztet nyertek; 65-70 kg-ot is ki tudott hozni belőle a molnár, de akkor már sok volt benne a korpa.
A munkája jutalmát képező gabonamennyiség értékesítése a molnárt még további feladatok elé állította. A legegyszerűbb megoldás a gabona eladása volt, viszont anyagilag kifizetődőbbnek mutatkozott, ha a molnár állatokat, főleg sertést tartott, ezekre tavasszal és ősszel vevőt keresett.
Minthogy a malom a falutól kissé távolabb esik, a gazda nemcsak fogad ta, hanem úgyszólván minden nap, még vasárnapokon is maga is felkereste a "kuncsaftokat". Kétlovas kocsijára egyedül vagy inasával együtt felrakta a lisztet és a srótot, aztán behajtott a faluba, ahol a lakosok gabonájukat becserél hették nála a megfelelő őrleményre, ter mészetesen a kiszabott vám fejében. Elő fordult, hogy naponta többször is kellett fordulnia.
A molnárgazdák mellől természetesen nem hiányozhattak az inasok és a segé dek sem. A molnárhoz hasonlóan ők sem kaptak pénzjutalmat, hanem a vámból kaptak részesedést. Az előírások értelmé ben az inas csak akkor "szabadulhatott", ha már több malomban is megfordult, s be tudta bizonyítani az iparban való jártasságát.
További képeket a képgalériában találtok a malomról és a túráról!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése